Befejeződött a Tokaj Viridis Kft. kapacitásbővítése
A Tokaj Viridis Kft. 2017. március 2-án támogatási kérelmet nyújtott be a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program A Mikro-, kis- és középvállalkozások kapacitásbővítő beruházásainak támogatása kombinált hiteltermék keretében című GINOP-1.2.3-8-3-4-16 kódszámú felhívásra. A kérelmet 2018. június 20-án jóváhagyta a Gazdaságfejlesztési Program Irányító Hatósága, így 30%-os támogatottság mellett 14.113.046 Ft vissza nem térítendő támogatásban részesült.

A beszerzendő gépek komplex építőipari tevékenységet tudnak nyújtani és tevékenységüket kiegészítik. A JVB 1 CX kotró- rakodógép kis méretéből adódóan képes szűk helyeken, világörökségi belvárosok keskeny utcáiban folyó építkezéseken dolgozni, kerítések, közművezetékek árkait kiásni, járdákat, falakat bontani, kis sziklákat törni, míg a JCB 3CX kotró rakodógép nagy teljesítményű, alkalmas alapok, gödrök, árkok ásására, rakodásra, épületek bontására, sziklák törésére.
A fejlesztés célja olyan a Pályázónál eddig nem megtalálható szolgáltatások kiépítése, melyeknek köszönhetően ügyfelei számára komplexebb szolgáltatást tud nyújtani, megvalósul a többlábon állás és ezáltal a cég működésének a stabilitása. A beszerzendő gépekkel a beruházási projektek projektmenedzsmentjén túl a kivitelezésbe is be fog tudni kapcsolódni a kft.
A projekt a Széchenyi 2020 program keretében valósul meg.
Kedvezményezett neve: Tokaj Viridis Szolgáltató Kft.
A projekt címe: A Tokaj Viridis Kft. építési tevékenységeinek kapacitásbővítése
A szerződött támogatás összege: 14.113.056 Ft
A támogatás mértéke: 30 %
A projekt kezdésének dátuma: 2018. augusztus 30.
A projekt azonosító száma: GINOP-1.2.3-8-3-4-16-2017-00480

A Tokaj Viridis Kft. technológiai fejlesztése
2022. 02. 28.
A Tokaj Viridis Kft. beruházása Tokajban került megvalósításra, keretében beszerzésre kerültek az Építészmérnöki tevékenység végzéséhez kapcsolódó, technológiai korszerűsítést eredményező eszközök. A beruházás a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program Plusz keretében valósult meg. A támogatás: 16,67 millió Ft, mely feltételesen vissza nem térítendő támogatás.
A projekt a Széchenyi Terv Plusz program keretében valósult meg, beszerzésre került 1 db Gitzo állvány Systematic, 5-ös széria xl, 1 db Leica RTC360 lézerszkenner csomag- hozzá tartozó szoftver, 1 db DJI Zenmuse P1 kamera drón, 2 db Dell Latitude 5420 típusú laptop, valamint megvalósult 1 db képzés a hatékony kommunikáció és konfliktuskezelés témakörében.
A fejlesztés eredményeként a beszerzett eszközök segítségével a vállalkozás versenyképessége nő, a megrendelői igények kiszolgálása rugalmasabbá vált.
A projektről bővebb információt a www.videkfejlesztes.hu oldalon olvashatnak.
A projekt a Széchenyi Terv Plusz program keretében valósult meg.
Kedvezményezett neve: Tokaj Viridis Szolgáltató Kft.
A projekt címe: A Tokaj Viridis Kft. technológiai fejlesztése
A szerződött támogatás összege: 16.674.831 Ft
A támogatás mértéke: 70 %
A projekt kezdésének dátuma: 2021. 09. 02.
A projekt azonosító száma: GINOP_PLUSZ-1.2.1-21-2021-00913


Kedvezményezett neve: TOKAJ VIRIDIS Szolgáltató Kft.
Ügyfél-azonosító: 1009659577
Projekt azonosítója: 3308000950
szakmai beszámoló
Dél-Zempléni Vidékfejlesztési Szövetség – Helyi fejlesztések támogatása című, VP6-19.2.1-24-8.2.1-21 kódszámú felhívása alapján nyújtott támogatásról.
A Tokaj Viridis Kft. a Dél-Zempléni Vidékfejlesztési Szövetség Helyi fejlesztések támogatása VP6-19.2.1-24-8.2.1-21 kódszámú felhívás keretén belül 14.267.685 Ft vissza nem térítendő támogatásban részesült.
A 3308000950 projekt azonosítóval rendelkező kérelemben a Tokaj Viridis Kft. eszközbeszerzése szerepel, melynek megvalósítása a Támogatói Okirat kézhezvételét követően megkezdődött.
Beszerzésre került egy LEICA BLK2GO épület szkenner csomag, mellyel olyan felületek is felmérhetővé válnak, amelyeket a jelenleg rendelkezésre álló gép nem tud. A gépek egymást kiegészítve, párhuzamosan is tudnak működni, így egy munka kevesebb idő alatt lesz elvégezhető. Beszerzésre került továbbá az adatok feldolgozásához 2 db Asus típusú laptop.
A beruházás eredményeként nyújtott térinformatikai szolgáltatások hozzájárulnak a HFS-ben megfogalmazott a térség digitalizációjára vonatkozó elvárások megvalósításához, azaz megrendelésre a térség települései, térségi szereplői, fejlesztési társaságai egy, a beruházások, fejlesztések tervezésében és döntések előkészítésében használható térinformatikai rendszer felállításához szükséges adatokat kaphatnak. A beszerzett eszközökkel a térségben található épített örökség, a városrészek digitalizálhatók a jelenlegi állapotok értékmegőrzéséhez, a beruházásokhoz szükséges felmérések elkészíthetők, Tokaj-Hegyalja pincekatasztere elkészíthető.
A projektnek köszönhetően az épületekről, pincékről 3 mm pontosságú, georeferált, 3D-s modellként is használható felmérési dokumentumok fognak rendelkezésre állni, melyek kézi felméréssel nem állíthatók elő.